2025. január 13., hétfő

Ljubljana 2025

  Ljubljanai vár

2025. január 2.

Ljubljana várát a rómaiak alapították. Az ókorban egy fából készült erőd állt itt az Emona nevű római város feletti dombon. A 11-12. században ezt elbontották és egy kőből készült erődöt építettek helyette. A középkorban a Spanheim-család tulajdona volt a vár,  ők a 14. században egy új tornyot építettek hozzá. Az erődöt a 15. században teljesen lebontották, helyére egy sokkal nagyobb épületet húztak fel, majd ezt a 16-17. században továbbépítették, ekkor keletkezett a gót kapu és a kápolna. (Ma a 17. századi állapotát láthatjuk modern renoválási elemekkel ötvözve.) A várat ezután elhanyagolták, lőport tároltak benne, már majdnem le kellett bontani, amikor Napóleon bevette Ljubljanát és ezzel megmentette a várat. Ezután börtön működött a vár falai között, itt raboskodott például a magyar szabadságharc miniszterelnöke, gróf Batthyány Lajos 1849 nyarán, emlékét magyar nyelvű emléktábla őrzi a börtön folyosóján. 1905-ben a város megvásárolta a várat, először múzeumot akartak benne berendezni, de végül szegény családokat költöztettek ide. Az 1960-as években a városvezetés elhatározta, hogy felújítja az egyre rosszabb állapotban lévő várat, ennek anyagi hátterét a város lakossága biztosította.

A várban számos kiállítás látható, fel lehet menni a kilátótorony tetejére, meg lehet nézni egy filmet a vár történetéről, a várudvaron pedig számos étterem és kávézó működik. De a vár legérdekesebb része a 15. század végén gótikus stílusban épült, majd 1747-ben barokk stílusban átépített Szent György-kápolna. 


Másodszor 2025 első napjaiban jártunk Ljubljana-ban, akkor már megnéztem a kiállításokat is.

Miután felértem a meredek úton a várba, végigmentem a bejárathoz vezető hídon, megvettem a jegyet, aztán a gótikus kapun keresztül beléptem a várudvarra.

A vár tornya

A vár bejáratához vezető híd

A vár déli bástyája

A déli fal

A várhegy délkeleti része

Háttérben a híd és a bejárat

A vár bejárata

A kaputorony alatt

Végigsétáltam a vár északi fala mentén

A várudvar, háttérben a kilátótorony

A kápolna és a torony


Először a vár alagsorában található börtönbe mentem be. Az első, amit a szűk börtönfolyosón megpillantottam, Batthyány emléktáblája volt. Megható érzés volt olvasni a magyar nyelvű szöveget. A cellákban kiállításokat rendeztek be, ahol térképek, képek és információs táblák számoltak be arról az időszakról, amikor a vár börtönként működött. Az utolsó cella ajtaján egy kis nyíláson benézve egy filmet nézhettünk meg. (Persze, nem sokáig néztem, hiszen sorban álltak a többiek is.)

A börtön

Az emléktábla

Kiállítás az egyik cellában


Szelfi az emléktáblával

Filmnézés

Ezután megnéztem a vár legérdekesebb részét, a gótikus Szent György-kápolnát. 

A kápolnába vezető lépcső

Szent György-kápolna

Betlehem

Karácsonyfa

A kápolna mennyezete

A kápolna bejárata

Ezután felmentem a kilátótoronyba, ahová 150 lépcső vezetett fel egy nagyon különleges lépcsőn, ahol a felfelé és lefelé gyalogló látogatók nem találkoznak egymással. Gyönyörű volt a kilátás a városra, a környező hegyekre. 


A toronyba vezető lépcső első szakasza

Harangok

Kilátás a városra

Indul a kétirányú lépcső

Egyirányú!

Ablak a lépcső mellett

Lépcsőház

A torony tetején

A várudvar fentről

A várhegy délkeleti része

Indulás lefelé

Mintás lépcsőfokok

A torony aljában egy "Virtuális vár" című multimédiás kiállítást lehetett megnézni, mindenki kapott egy 3D-s szemüveget, aztán beültünk egy szobába és megnéztünk egy kb. 20 perces filmet, ahol Friedrik, a vár patkánya mesélte el a vár történetét, miközben záporoztak ránk a nyilak, esett ránk az eső, éreztük a tűz melegét. Bár a film olasz nyelven ment (rengeteg olasz turista volt a várban), angol felirattal, én elkaptam az olasz idegenvezető egyik mondatát, hogy lehet kérni más nyelvet is. Bár nem sok reményt fűztem hozzá, de megkérdeztem, van-e esetleg magyar is, mire bólintottak, és már kaptam is egy fejhallgatót, amin automatikusan elindult a film magyar szinkronja. 

Régi könyvek

10 perc múlva kezdődik a film

A vetítőteremben

Mire véget ért a film és újra lementem a várudvarra, már sötétedni kezdett. Úgy döntöttem, megnézem a Szlovénia történelmét bemutató kiállítást, amely bemutatta az ország történelmét egészen az ókortól napjainkig. Megnéztem annak a keréknek a rekonstrukcióját is (az eredeti a városi múzeumban látható), amely a világ legrégebbi tengelyes kereke, i.e. 3200 körül találták a Ljubljana környéki lápban. Láttam középkori szobrokat, edényeket, ékszereket, valamint a közelmúlt történelmének emlékeit is, a partizánharcok fegyvereit és a szocialista idők mindennapjainak használati tárgyait.

Várudvar

A torony és a kápolna

A történelmi kiállítás



Antik szobrok

A kerék

18. századi pénzesláda

16. századi tányérok

16-17. századi kályhacsempék

Ljubljana

Celje

Tito mellszobra

Partizánok által használt fegyver

Ljubljanai képeslapok



Miután mindent megtudtam a szlovén történelemről, megkerestem a bábkiállítást és azt is megnéztem. Rengeteg bábot láttam, főleg marionetteket, különböző bábelőadások szereplőit, köztük óriási, absztrakt bábokat is. 

Újra a várudvaron

A bábkiállítás bejárata




Miután elbúcsúztam a báboktól, megnéztem a vár további részeit, az Erasmus-torony alagsorában a nemesek börtöncelláit, a kilátóteraszt és egy fegyverkiállítást.

Ágyú a vár egyik folyosóján

Karácsonyfa a várudvaron

A nemesek cellája

A kilátóteraszon

A kivilágított várudvar

Balra az Erasmus-torony

A fegyverkiállítás bejárata

Páncél

Kecskelábú puska

Íjak


Lándzsa és alabárd


Ljubljana

A vár alaprajza


Ezután a vár alagsorában megnéztem egy fotókiállítást a vár felújításának különböző fázisairól. Ezután megnéztem honnan indul a sikló, de végül úgy döntöttem, inkább gyalog megyek le a városba.

Sárkány

Innen indul a sikló

Irány a kijárat

A hídon

A kaputorony

A vár esti fényben



Szendrő

 Szendrő vára Smederevo (Szerbia) 2009. október 25. A szendrői vár egy középkori erődítmény a szerbiai Szendrő városában, amely a középkorba...