Cité de Carcassonne
2026. április 5.
2026 áprilisában jártam Carcassonne-ban, ekkor néztem meg a várat.
Carcassonne történelmi erődvárosa, a Cité de Carcassonne, egy kettős falgyűrűvel megerősített középkori erődváros. A hely már több ezer éve lakott, a kelták alapították. A falrendszer legkorábbi elemei a római korból származnak. Többször is elfoglalták a vizigótok, az arabok és a frankok. A 8. századtól karoling grófoké volt, majd a Trencavel család birtokába került. 1209-ben a katarok ellen meghirdetett keresztes hadjárat során a keresztesek elfoglalták, majd a Francia Királyság része lett. A 13. században teljesen átalakították, ekkor épült a külső erődfal és az eredetileg román Saint Nazaire bazilika gótikus szentélye is. A 13. század közepétől a város elvesztette határvárosi és védelmi jelentőségét, hanyatlani kezdett. A 19. században a rossz állapotban lévő falakat le akarták bontani, de Prosper Mérimée író és egy helyi lakos, Jean-Pierre Cros Mayrevielle ösztönzésére végül megmentették és helyreállították. 1997 óta a világörökség része, 52 tornyával és 3 kilométer hosszú falrendszerével Európa egyik leglátványosabb középkori erődje.
Miután átkeltem a Cité-be vezető hídon, a Pont Vieux-n, elindultam a várba vezető úton, a Rue Trivalle-n, amelyet rengeteg étterem és üzlet szegélyezett. A Rue Gustave Nadaud utcán aztán elindultam felfelé a vár irányába, itt már kevesebb volt az üzlet, inkább lakóházak szegélyezték a meredek utcát. Aztán teljesen elfogytak a házak és megérkeztem a hatalmas vár fala alá. (Részletek és több kép itt.)
Az úton először észak felől megkerültem a külső várfalat, már ott i álltam a Porta Narbonnaise, a vár főkapuja előtt. Rengeteg ember hemzsegett itt, turistacsoportok, családok, sok gyerek, óriási volt a hangzavar.
A kapun belépve egy felvonóhídon keresztül a belső várba jutottam, ez tulajdonképpen egy város a falakon belül, sétálóutcákkal, éttermekkel, szállodákkal, üzletekkel, olyan, mint a Várnegyed Budán. A Rue Cros Mayrevieille-en keresztül egy kis térre jutottam, ahol az utca névadójának mellszobra állt: ő volt az a helyi lakos, aki Prosper Mérimée-vel együtt a 19. században megmentette a várat a lebontástól. Az egyik ajándékboltban megvettem a kötelező könyvet a városról (sajnos később láttam olcsóbbat is), aztán sétáltam a középkori hangulatú, turistáktól hemzsegő utcákon. A chateau-ba, ami tulajdonképpen a belső váron belüli legbelső vár (itt volt a Trencavel grófok lakóépülete), már nem mentem be, inkább a székesegyházra voltam kíváncsi.
A váron belül áll a St. Nazaire bazilika a gyönyörű üvegablakaival és a Pieta-val. 1096-ban kezdték el építeni román stílusban, majd a 13. században gótikus stílusban kiegészítették. Jól esett a hűvös bent, mert már nagyon meleg volt kint a napon, így pihentem is egy kicsit, miközben a színes üvegablakokat csodáltam. (Részletek és több kép itt.)
Mivel lassan 5 óra volt, én pedig még a városban is akartam egy kis időt tölteni, lassan búcsút vettem kedvenc társasjátékünk névadó várától. Úgy terveztem, ezúttal egy másik úton megyek vissza, így a vár nyugati oldalán található Porte d'Aude-on keresztül hagytam el a területet. Ez a kapu a folyóhoz vezet (erre utal a neve is), csak gyalog járható. A két várfal itt olyan közel fut egymáshoz, hogy szinte összeérnek. Miután végigkanyarogtam a falak közötti szűk átjárókon, egy meredek ösvényen ereszkedtem le a folyóhoz. Közben rengeteget fényképeztem, egy kínai családnak hála, rólam is készült (jó) néhány fotó.
