2023. augusztus 20., vasárnap

Split

 Diocletianus palotája

Split

2023. augusztus 9.


Diocletianus császár a Split melletti Salona városában született, és 305-ben költözött be a tengerparton felépített palotájába, ami óriási méreteivel (215x180m) és néhol 28 méter magas (!) falaival inkább egy katonai táborhoz hasonlított, mint egy palotához. A négyszögletes alaprajzú palotának mind a négy oldalának közepén volt egy-egy kapuja, ezeket két, egymásra merőleges út kötötte össze, amelyek középen, az Oszlopcsarnoknál találkoztak. Az építményt három oldalról tornyok védték, a negyedik, tengerre néző oldalon pedig egy boltíves loggia volt, amelyet mára már teljesen beépítettek. A császár halála után a Salona-ból elmenekülő emberek itt találtak menedéket, és a palota köré egy város épült. 

Először a tengerre néző Bronzkapun léptünk be a palota területére. A kapu maga alig látható, csak egy sötét nyílás a palota falához épített lakóházak között. A kapun belépve egy sötét, boltíves alagsorban találjuk magunkat, ez régen is pince és raktár volt, most rengeteg szuvenírárust találunk itt. Ahogy keresztülvágtunk az árusok és turisták során, megláttuk szemben a kijáratot. Egy lépcső vezetett fel a palota központjába, az Oszlopcsarnokba.

Középen a Bronzkapu

Bronzkapu

Boltívek az alagsorban


Középen a kijárat az Oszlopcsarnok felé

Ahogy kiértünk a fényre, döbbenetes volt a látvány, kellett egy kis idő, amíg felfogtuk, mit is látunk. Az Oszlopcsarnok egy épületekkel körülvett nyitott tér, három oldalról korinthoszi oszlopok határolják, a negyedik oldalán (ahonnan érkeztünk) pedig egy óriási timpanon díszíti. Innen vezetett egy átjáró a császár magánlakosztályába. Érdekes, hogy ez a nagy tér eredetileg is nyitott volt, és ez volt a császár fogadóhelyisége, itt fogadta a vendégeit, vagyis reprezentációs szerepe volt. 

Oszlopcsarnok


A harangtoronyba és a székesegyházba vezető átjáró

Turisták tömege

Szfinx

A timpanon a déli oldalon

Az oszlopcsarnok keleti oldalán, a harangtorony alatt átkelve érünk a Szent Dujmo (vagy Szent Duje) székesegyház bejáratához. Kombinált jegyet vettünk, amivel a katedrális mellett a kriptát és a keresztelőkápolnát is meg tudtuk nézni. Először a katedrálist és az épület alatt található kriptát néztük meg. (Részletek és több kép a katedrálisról és a kriptáról itt.)

Bejárat

Templombelső



A székesegyház teraszán



Lejárat a kriptába

A kriptához vezető folyosó

Kripta

Ezután visszamentünk az Oszlopcsarnokba. A székesegyház bejáratával szemben egy kávézó áll, a Luxor nevet viseli, ami az Oszlopcsarnokban látható szfinxre utal. (Egykor két szfinx őrizte a császár mauzóleumát, de amikor azt templommá építették át, a másikat eltávolították.) 

 
Luxor kávézó 

Egy szűk sikátoron keresztül értünk el a Szent János keresztelőkápolnához. Az épületet eredetileg a 6. században emelték, ez volt Jupiter temploma. A kora középkorban alakították át keresztelőkápolnává, itt látható Ravennai János püspök szarkofágja, Ivan Mestrovic Szent János szobra és egy gyönyörű keresztelőmedence a helyiség közepén.

Szent János keresztelőkápolna

A kápolna bejárata


Szent János szobra




Kazettás mennyezet

A keresztelőmedence oldala

Keresztelőmedence

Ezután visszamentünk az Oszlopcsarnokhoz és elindultunk kelet felé, néhány perc múlva elértük a palota keleti falán nyíló Ezüstkaput. Itt elhagytuk a palotát, megnéztük a piacot és elmentünk a közeli buszállomásra.

Harangtorony




A székesegyház keletről

A palota fala



Római mozaikok

Az Ezüstkapu

Ezután visszasétáltunk a palotához, az Ezüstkapun keresztül újra beléptünk a palota területére. Visszamentünk az Oszlopcsarnokhoz, majd észak felé fordultunk, és megkerestük a palota tulajdonképpeni főbejáratát, az Aranykaput. Ez volt a legimpozánsabb bejárat, (Salona felé nézett), kis tornyok, félköríves boltívek és szobrok díszítik. A kapun túl, a Strossmayer-parkban áll Ivan Mestrovic 8 méter magas szobra, amely a horvát történelemben fontos szerepet játszó Ninski bíborost ábrázolja.

A palota keleti fala

Timi az Ezüstkapu előtt


A Szent Dujmo székesegyház






Aranykapu (a palota felől)

Aranykapu (kívülről)


A palota északi fala

A Strossmayer-park

Ninski bíboros szobra

Aranykapu


Ezután visszamentünk az Oszlopcsarnokba és elindultunk nyugatra, a Vaskapu felé. Itt ma már jártunk egyszer, de akkor még nem mentünk át alatt. Érdekes, hogy a kapu elé egy házat építettek, amely eltakarja a kapu egy részét. A vaskapu vezet át az úgynevezett Velencei városrészbe, vagyis a Népek terére, amelyet korábban már felfedeztünk.

Oszlopcsarnok

Harangtorony


Vaskapu


Vaskapu és Óratorony










Akershus

Akershus Oslo 2026. július 24. 2026 nyarán jártam Norvégiában, akkor látogattam meg az erődöt. Az Akershus erőd közvetlenül az Oslo-fjord pa...