Toompeai vár
Tallinn
2025. július 15.
2025 nyarán jártam Észtországban, akkor jártam a Toompeai várban.
Az első, fából készült várat a 10-11. században emelték itt, valószínűleg ez lehetett az első lakott település a mai város területén. 1219-ben a várat dán keresztes lovagok foglalták el. (Állítólag Tallinn neve a Dánok vára szó észt fordításából alakult ki.) 1220-ban megépült az első kőtorony, 1229-ben a vár a Kardtestvérek rendjének birtokában volt, ők emelték a kör alakú kőfallal körülvett négyzetes bástyát. A Hosszú Hermann torony 1360 és 1370 között épült, a 16. században bővítették, ekkor érte el jelenlegi 45,6 méteres magasságát. (Ma ez a torony a város jelképe, minden reggel felvonják az észt zászlót, felhangzik az észt himnusz, naplementekor pedig egy észt népdal kíséretében levonják.) A 14. században a várat belsőudvaros, 20 méter magas fallal körülvett, kolostorszerű épületté alakították át, négy saroktornyából 3 ma is áll. A ma is látható, rózsaszín barokk palota 1767 és 1773 között épült, Nagy Katalin cárnő utasítására, ez volt a cári időkben az észtországi orosz tartományi kormány számára a közigazgatási központ. A háromemeletes Parlament épületét 1922-ben építették a várudvarban a volt kolostor alapjaira, ma is itt ülésezik az Észt Parlament.
A Kormányzó kertje
A kastély és a torony
A Hosszú Hermann torony
Turistabuszok a vár alatti úton
A kastély déli homlokzata

















Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése